Céljaink

A RexTerra Kft. jogi és egyéb elvárások betartásán túlmenően törekszik a vevői megelégedettség növelésére és környezeti teljesítményünk folyamatos javítására. Elköteleztük magunkat a környezetszennyezés megelőzése, valamint a környezetterhelés csökkentése mellett.

Az építőipari fővállalkozási és környezetvédelmi szolgáltatásunkra csak abban az esetben vállalkozunk, ha annak elvégzésére a szükséges erőforrások hiánytalanul rendelkezésünkre állnak, illetve az erőforrások meglétét biztosítani tudjuk.

Tevékenységünk során csak olyan alvállalkozókkal és beszállítókkal működünk együtt, akik ismerik a Kft. minőséggel és környezetvédelemmel kapcsolatos irányelveit, valamint akiknek működéséről előzetesen információkat szerzünk, és azt a minőség- és környezetpolitikánkkal egyezőnek, illetve összhangba hozhatónak ítélünk meg.

Dolgozóinkkal szemben alapvető elvárásunk a végzett munkával kapcsolatos minőségirányítási és környezetirányítási szempontok betartása. Kiemelten kezeljük a munkatársaink szakmai felkészültségének javítását, továbbfejlesztését, valamint munkájuk során a jelen minőség- és környezetvédelmi-politika tudatos és maradéktalan megvalósítását célzó szemléletének kialakítását, erősítését.

Új, korszerű és költséghatékony technikák, technológiák felkutatásával, bevezetésével és alkalmazásával biztosítjuk gazdasági eredményességünket és folyamatosan magasabb minőségű szakmai teljesítésünket.

Kialakítunk és fenntartunk egy korrekt belső és külső kommunikációs rendszert.

Minőség- és környezeti politikánkat annak szellemében alakítottuk ki, hogy kölcsönösen előnyös, hosszú távú, magas szakmai színvonalú kapcsolatot alakítsunk ki partnereinkkel, valamint bővítsük partnereink körét.